Most hazudok neked valami igazat

valami elkezdődik

2017.07.04. 18:07, Lea

Az az igazság, hogy azért nyitottam ezt a blogot, hogy rendet rakjak kicsit magamban, összeszedjem a gondolataimat. Nálam ez elég nehézkes, szóval, ha néha össze lesznek keverve betűk, szavak, akár mondatok, előre sajnálom. Pár napja gondolkodtam, hogy ismét megnyitom, mert kell ez most ide, nekem. Nem mindennapi használatra, de (remélem) minimum belövöm a rendszerességet (évi ecce'). 
Nem csak a blog kezdődött el, de valami van a levegőben, szóval igazából nem is kertelek tovább. Az van most, hogy Gergő, nevezzük így a barátomat, szóval igen, már több mint egy éve együtt, meg megvan ez az együttéléses dolog is, meg persze a szerelem, szóval, ez a Gergő nevezetű fickó, aki az életem része egy tanár - diákokat tanít hűdejó. Egy volt tanítványával keveredett beszélgetésbe pár napja, állítása szerint hajnali fél egyig. És ennek a lánykának, nevezzük Hannának (haha itt mindenkit én nevezhetek el ahogy csak szeretnék ulalala), kiderült, hogy eléggé szar az élete. Hát, finoman szólva. Egyfajta megmentőként tekintett Gergőre, ő meg persze kedves, aranyos és kiegyensúlyozott tanácsokat tud adni, kicsit felvidítani. Próbálok jó barátnő lenni, én téééényleg nagyon próbálkozom. Komolyan. Nem szólok egy rossz szót sem, hogy a nap elején, közepén, és végén ír neki a lány, mert hát magányos, egyedül van, Gergő meg nem gondol rá máshogy, szóval csak ezt kell elfogadnom, megértenem, de valami rossz érzésem van ekörül az egész körül. Nem féltékenység, inkább amolyan sérült ember kapaszkodása plusz Gergő megrögzött embereket megmenteni akarása, szóval ez a két kombó valahogy nagyon nem passzol nekem össze. Persze, én is írok más emberekkel, fiúkkal is akár, tud róla, nem zavarja, szóval nekem is kuss a nevem, főleg azt nem szeretném, ha miattam hagynák abba a beszélgetést. (Jó barátnő vagy, Lea. Jó kiskutya, kapsz egy nasit.) Úgy döntöttem én is nyitok a lány felé, találkozzunk közösen, meglátjuk mi fog ebből kisülni. Vagy egy tényleg nagybetűs semmi, és eltűnik az életünkből, vagy pedig... á, bele se akarok gondolni.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

lea

 chatbox

*


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77