Az az igazság, hogy azért nyitottam ezt a blogot, hogy rendet rakjak kicsit magamban, összeszedjem a gondolataimat. Nálam ez elég nehézkes, szóval, ha néha össze lesznek keverve betűk, szavak, akár mondatok, előre sajnálom. Pár napja gondolkodtam, hogy ismét megnyitom, mert kell ez most ide, nekem. Nem mindennapi használatra, de (remélem) minimum belövöm a rendszerességet (évi ecce'). 
Nem csak a blog kezdődött el, de valami van a levegőben, szóval igazából nem is kertelek tovább. Az van most, hogy Gergő, nevezzük így a barátomat, szóval igen, már több mint egy éve együtt, meg megvan ez az együttéléses dolog is, meg persze a szerelem, szóval, ez a Gergő nevezetű fickó, aki az életem része egy tanár - diákokat tanít hűdejó. Egy volt tanítványával keveredett beszélgetésbe pár napja, állítása szerint hajnali fél egyig. És ennek a lánykának, nevezzük Hannának (haha itt mindenkit én nevezhetek el ahogy csak szeretnék ulalala), kiderült, hogy eléggé szar az élete. Hát, finoman szólva. Egyfajta megmentőként tekintett Gergőre, ő meg persze kedves, aranyos és kiegyensúlyozott tanácsokat tud adni, kicsit felvidítani. Próbálok jó barátnő lenni, én téééényleg nagyon próbálkozom. Komolyan. Nem szólok egy rossz szót sem, hogy a nap elején, közepén, és végén ír neki a lány, mert hát magányos, egyedül van, Gergő meg nem gondol rá máshogy, szóval csak ezt kell elfogadnom, megértenem, de valami rossz érzésem van ekörül az egész körül. Nem féltékenység, inkább amolyan sérült ember kapaszkodása plusz Gergő megrögzött embereket megmenteni akarása, szóval ez a két kombó valahogy nagyon nem passzol nekem össze. Persze, én is írok más emberekkel, fiúkkal is akár, tud róla, nem zavarja, szóval nekem is kuss a nevem, főleg azt nem szeretném, ha miattam hagynák abba a beszélgetést. (Jó barátnő vagy, Lea. Jó kiskutya, kapsz egy nasit.) Úgy döntöttem én is nyitok a lány felé, találkozzunk közösen, meglátjuk mi fog ebből kisülni. Vagy egy tényleg nagybetűs semmi, és eltűnik az életünkből, vagy pedig... á, bele se akarok gondolni.